Az iskola 1952 szeptemberében nyitotta meg kapuit Közétkeztetési Technikum néven.
Az 1958-1959-es tanévtől új nevet kapott az iskola – funkcióját megtartva, továbbra is egyetlenként - Vendéglátóipari Technikum lett, országos beiskolázási funkcióval.
Az 1960-as évek közepén iskolánkat is elérte az újítás szele, és 1967-től Vendéglátóipari Szakközépiskola lett.
Megszűnt egyeduralkodásunk a vendéglátóipari középvezető képzésben, több azonos típusú iskola jött létre az országban. Hosszú évekig társbérletben voltunk a Berzsenyi Dániel Gimnáziummal, míg végre a Belkereskedelmi Minisztérium felépítette jelenlegi “üvegpalotánkat”, és 1974 januárjától önálló épületben folytathattuk munkánkat az Ecseri út 5-7. szám alatt.
1990-ben a Gundel család hozzájárulásával felvettük a Gundel Károly nevet.
A "Gundel" a következő évtizedekben számos szakmai sikert könyvelhetett el, a hazai szakképzés meghatározó-, és az egyik legismertebb intézményévé vált.
2008-ban létrejött a Gundel TISZK. A Térségi Integrált Szakképző Központ több iskola szövetsége volt, ahol csak a TISZK központ folytathatott szakmai képzést, míg a társintézmények a szakmai alapozó képzéseket és a közismereti képzéseket indítottak. Az 5 éves időtartamra létrejött TISZK központja a Gundel iskola volt.
Ebben az időszakban több, mint 2000 tanulója volt a Gundelnek.
2015-ben az iskola is a frissen kialkított szakképzési centrum tagintézményévé vált. Előbb a Budapesti Vendéglátó és Humán SZC tagja volt, majd egy átszervezés után a Budapesti Komplex Szakképézési Centrum részévé vált.
Az évek során sok tanulója volt iskolánknak, akik később a szakma vezető emberei lettek, illetve kiváló sport eredményeket értek el, de sokan jeleskednek a kultúra területén is.