
Október végén kereste meg az iskolát a leeuwardeni Firda holland turisztikai iskola.
Tanulmányi kirándulásra jöttek Magyarországra, és szeretnék bővíteni az Erasmus kapcsolataikat is.
A mai napon a 12. F osztály és osztályfőnöke, Benedek Ildikó látta vendégül őket.
Apró meglepetés volt, hogy a várt 27 diák helyett 38 tanuló jött, de a 12. F profi módon kezelte a helyzetet.
Az osztály tanulói ppt-ket készítettek az iskola történetéről, az iskolában tanított szakmákról és képzési típusokról, valamint a saját turisztikai 6 évükről. Kettesével álltak ki és mutatták be ezen területeket angolul az 5. órában.
Nem csak az osztályfőnök volt büszke az összeszedett, jó angolsággal, élvezetes módon előadott prezentációkra, de a vendégek körében is tetszést arattak az előadások.
A kötetlen beszélgetést is élvezték. Jó volt látni, hogy érdeklik őket a más országban élő diákok, a képzésük, jó kérdéseket tesznek fel, és jó hangulatban reagálnak ezekre.
Míg a kisérők az Erasmus irodában tárgyaltak, a diákok két csoportban, a 12. F idegenvezetésével megismerték az iskolát.
A mai program a 28-as teremben ért véget, kávé és aprósüti mellett.
Köszönet érte Baginé Örsi Orsolyának és a 3/11. H tanulóinak, akik a szuper vendéglátok voltak.
A fehér asztal mellett már teljesen kötetlen volt a beszélgetés a magyar és a holland diákok között.
A program délután külső helyszínen folytatódik, a 2/14. UZ végzős idegenvezetői Paróczi Ferenc vezetésével bemutatják a nevezetességeket, a Hősök terét, a belvárost. A hét további részében a 12. F diákjai fogják gardírozni őket.
Nagy öröm, hogy ennyire jól sikerült kihasználni a lehetőséget, hogy a 12. F ügyesen oldotta meg a vállalt feladatot.
Reméljük, hogy ez a látogatás egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete, és a 12. F ellátogathat Leeuwardenbe.