
Budapest Főváros Levéltára 2022. decemberében hirdette meg a
Budapesti hidak története
című városismereti vetélkedőt.
A vetélkedő célja, hogy a versenyzők megismerjék a budapesti hidak történetét, a város fejlődésében játszott szerepüket, és ismerjék meg a Duna fővárosi szakaszának történetét is.
A 10. D osztályból Duma Dániel, Gulyás Nagy Kolos és Roska Bende Dániel alkotta a bátor csapatot.
Gálné Országh Mária tanárnő segítségével és irányításával készültek fel a 2023. januári online fordulóra.
Lelkesen vágtak bele a 150 – 200 oldalnyi anyag feldolgozásába, ami nem volt könnyű, sőt! Néha meghátrálásra késztette a versenyzőket.
A nehéz pillanatokon a tanárnő támogatása segítette át a őket, végül ötletesen oldották meg a feladatokat.
A 39 induló csapatból csak 20 csapat jutott tovább az elődöntőbe.
Az elődöntőre 2023 márciusában már külső helyszínen került sor.
A logo tervezés, a teszt és a terepgyakorlat igazán összekovácsolta a csapatot. Csak jó összmunkával és jól megválasztott munkamegosztással tudták az elsők között megoldani a feladatokat.
A gyorsaságért kapott többletpontok is hozzájárultak ahhoz, hogy a tovább jutó legjobb 6 csapat között voltak, bejutottak a döntőbe.
2023. május 16-án Budapest Főváros Levéltárában került sor a végső megmérettetésre.
A részvételt nehezítette, hogy Roska Bende megbetegedett, de Antal Zsombor vállalta a beugró csapattag szerepét, így teljes létszámmal vehették részt a döntőn.
A több mint három óra jó hangulatban, szinte észrevétlenül telt el. A humor és kreativitás uralkodott.
Csapatunk az 5. helyen végzett.